Nyitó oldal :: Process-tech.hu :: Cégtörténet

Cégtörténet

Kezdetekben kizárólag tervezési szolgáltatásokkal álltunk a megrendelőink szolgálatában egyéni vállalkozás formájában. Ebben az időszakban a hazai gépgyártást végző cégek nagy részének voltunk alvállalkozói. 2005 februárjában hoztuk létre a Process-Tech Bt-t., mely a fejlődő magyar automatizálási iparból szakított ki magának egy kis szeletet. Működésünk során egyre nagyobb feladatokat tudtunk felvállalni, melyeket sikeresen oldottunk meg. Miután láttuk, hogy a cégünk által nyújtott átfogó megoldásokra jelentős igény mutatkozik a piacon, 2005 novemberében úgy döntöttünk, hogy a növekedést a szervezeti formában is követjük, ezért megalapítottuk a Process-Tech Kereskedelmi és Szolgáltató Kft-t. . Ezt a fejlődést követve 2006 novemberében beköltöztünk az új telephelyünkre, ahol már a mérnöki tevékenységek, a különböző gyártási technológiák, valamint a projektek kivitelezése, programozása egy fedél alatt valósulhatott meg. Így cégünk már az európai követelményeknek megfelelő körülmények között működhetett, 360 m2 alapterületen.

2010 tavaszán új, korszerűbb telephelyre költöztünk Balatonalmádiba, ahol a különböző gyártási folyamatok már egymástól elkülönített csarnokrészekben zajlanak 470 m2 területen, amihez további 60 m2 iroda tartozik, ezzel is biztosítva minden kollega számára a nyugodt munkavégzéshez szükséges területet. A fennállásunk óta számos hazai és külföldi munka van a hátunk mögött, ami egy precíz és rugalmas csapattá kovácsolt össze bennünket, magas szakmai ismeretekkel párosulva. A szakmai felkészültség mellett elengedhetetlen a technikai háttér fejlesztése. Gyakorlatilag 2005 óta folyamatos az előrelépés e tekintetben is. Az informatikai háttér mellett folyamatosan bővítjük a szerszám és gépparkunkat egyaránt. 2009-ben állítottuk üzembe cégünk vizesvágó berendezését, amivel a határidők és a költségek a töredékére csökkentek a gyártásban. 2010-ben ezt a tendenciát követve két CNC géppel bővült az üzem. Mára elmondhatjuk, a kezdeti célkitűzéseink közül egy megvalósult, miszerint a határidők és a minőség tartása végett fontos, hogy cégünk önállóan, alvállalkozók bevonása nélkül képes legyen a feladatok komplex elvégzésére.

keresés

kiemelt partnerek

 

BINARTECH - Folyamatirányítás, rendszerintegráció
 
  
 
www.process-tech.hu - 2010 - All rights reserved